Egyéb sportok

"Berecz Zsombor 2021-ben is dobogóesélyesként áll rajthoz."

Berecz Zsombor az elmúlt években kirobbanó formában volt. 2018-ban megnyerte a világbajnokságot, 2019-ben pedig az előolimpián is első helyet szerzett. A csúcson lévő versenyzőnek nem jött jól az ötkarikás játékok elhalasztása, de edzője szerint Zsombor képes rá, hogy profitáljon a helyzetből.

Kelemen Tamás példaként felhozta, hogy a versenyző a világbajnoki címe megszerzése után egy hosszabb sérüléséből épült fel, és pozitívan jött ki a dologból.

"Berecz Zsombor 2021-ben is dobogóesélyesként áll rajthoz." – Kelemen Tamás

Kelemen Tamás szerint Berecz Zsombor talán még jobb is lehet jövőre, mint idén lett volna.

Az edző a karantén időszakát illetően arról beszélt, hogy tanítványa az első sokkot követően gyorsan visszaállt a kerékvágásba, ráadásul a rövid leállást követően ismét állandó partnerével, Nenad Bugarinnal tud edzeni, ami pozitívumot jelenthet számára.

Kelemen az olimpiát illetően egyértelműen kijelentette, hogy Berecz jövőre is az olimpiai mezőny egyik nagy esélyese lesz.

 

""

Nem csak az edző bizakodó, hanem maga Berecz Zsombor is.

Bár a vitorlázó a karantén-időszak elején nagyon nehezen emésztette meg a kialakult helyzetet, ma már úgy gondolja, ezt a 3 hónapot ajándékba kapta.

A halasztás kapcsán kiemelte, hogy a legnagyobb kihívást nem is az edzésprogram aktualizálása jelentheti számára, hanem a felkészüléséhez szükséges anyagi háttér megteremtése. Hozzátette, hogy úgy tűnik, jól állnak a dolgai és ha minden így marad, jövőre is esélyesként állhat oda a rajtvonalhoz a tokiói olimpián.
 

Az egyetlen dolog, amit csinálni tudtunk, az az, hogy alkalmazkodtunk."

Berecz Zsombor utólag már úgy gondolja, hogy ajándékba kapta a koronavírus által előidézett 3 hónapos "pihenőt".

A finn dingiben versenyző magyar vetélytársaira is kitért. Véleménye szerint azok a nemzetek, ahol több hasonló szintű versenyző van a hajóosztályban, minimális előnyben lehetnek.
 

Borítókép: Sport365/Erdős Géza

Sport365.hu – "Nagy szerencse nekünk, hogy itt vagyunk egymásnak." – Vadnai Jonatán

A Laser Standard hajóosztályban versenyző Vadnai-fivérek mindig számíthatnak egymásra. Nemcsak a vízen töltenek együtt rengeteg időt, szabadidejükben is szívesen vannak egymással. A szoros kapcsolat most különösen jól jöhet számukra, hiszen sok kihívójukkal ellentétben a karantén ideje alatt is végig edzeni tudtak egymás segítségével. A koronavírus terjedése a vitorlázók tervezett menetrendjét is átszabta.